Last day to register for High Impact Presentations! Register Now
Egy testreszabott Dale Carnegie Kurzus napi munkába való ültetése segítette a cég dolgozóit, hogy befogadják az elkerülhetetlen változtatásokat. A képzésben résztvevők folyamatosan komfortzónájuk feszegetését gyakorolták, és megtanulták, hogyan tudnak proaktívan reagálni a napi munka során felmerülő temérdek új kihívásra. A közös munka során olyan közös vezetői is munkatársi jövőképet sikerült felvázolni, mely mellé odaállt mindenki, ezzel elérve az egyének és a cég fejlődését egyaránt.
Hogyan működik most
A hatalmas mértékű változások ellenére, melyek bekövetkeztek a cég életében, a Dale Carnegie képzéseket végzett munkatársaink kiatartottak, és megmaradtak a cégnél. Ezek a végzett hallgatók voltak azok, akik később megmentették a céget a széthullástól, mivel a élére álltak annak, hogy a két ellenérdekelt oldal - szakmai, üzemeltetési - közvetítettek, lebontották a falakat, melyek keletkeztek. A cég elkötelezettsége a képzések, személyiségfejlesztés terén végül hozzájárult ahhoz, hogy egybentartsuk a vállalatot.

Kihívások

Egy intenzív vezetőségi fúziót követően sok régi alkalmazott hagyta el a céget, míg a személyzet másik része a leépítést szenvedte meg. Nancy Crisafulli, a Giant Tréning Menedzsere szerint a cégnek "volt néhány nagy technikai tudású kiváló vezetője, akik kevés vezetői tapasztalattal rendelkeztek." A stressz és bizonytalanság csökkentette a vállalat teljesítményének színvonalát, ami arra ösztönözte a céget, hogy olyan kvalitású embereket találjanak a vállalaton belül, akik el tudják látni a vezetői felafatokat.

Megoldások

A Dale Carnegie Training olyan képzési módszert dolgozott ki a cég számára, mellyel lehetővé vált az aktuális változások elfogadtatása a szervezet képviselőivel.Váltogattuk a tantermi képzéseket a valós körülmények között alkalmazott on-the-job coaching eszközeivel. A sok gyakorlás következtében az elméleti képzések rutinná tétele kiválóan sikerült.

Eredmények

A tréning erős hatással volt a Giant munkatársaira, ami közelebb hozta egymáshoz a különböző részlegeket és hozzájárult a vállalat vezetősége és a termelés közötti kommunikációs gátak feloldásához is. Míg a vezetők magabiztosabbakká és erősebbekké váltak, produktívabbak és sikeresebbek is lettek az emberi kapcsolataik építése terén, létrehozva egy olyan vállalati kultúrát, melynek alapja a bizalmon és a tisztelet. Ennek eredményeként a Giant Food egy olyan munkahelyet hozott létre, ahol minden dolgozó elkötelezett a folymatban lévő missziónak és vállalati sikernek.
"Az élet minősége mindig fontos tényező az élelmiszer kereskedelemben. A Dale Carnegie Tréning kulcsfontosságú segítséget nyújtott abban, hogy munkatársaink kiegyensúlyozott életet alakítsanak ki maguknak. A különbség látható és hallható az áruházainkban. A stressz alacsonyabb szinten van. Az emberek mosolyognak. A vásárlók jobb kiszolgálásban részesülnek."
Giant - Nancy Crisafulli, Tréning Menedzser, Giant Food
Kapcsolat
Lépjen kapcsolatba velünk bármikor, tegyen fel kérdéseket, vagy tudjon meg többet a munka során és a mindennapi életben szükséges készségek fejlesztéséről.
Logo
Az Ön által megadott információkat a mi rendelkezéseinkkel összhangban használjuk fel adatvédelmi irányelvek.
: